Egy nyugodt vasárnapon egy egész menüsort sikerült
összeállítani. Ez sajnos nagyon ritka nálunk, általában valamelyik fogás
elmarad. A lényeg, hogy most összejött. Degeszre is ettük magunkat. Főleg, hogy
a fő attrakció az én kedvenc ételem volt: Brassói.
Legszívesebben azonnal nekiállnék újra elkészíteni, ahogy erre a fokhagymás, fűszeres
finomságra gondolok.
A menüből 2 fogás már megtalálható a blogon: répakrémleves és piskótatekercs. Így ezekről csak képet mutatok. A Brassói receptemet pedig
most megosztom Veletek.
Gyors zöldségpucolás, puhára főzzük a répát, ízesítjük, turmixolás és kész is. Ízesítés: tejföl, csili, gyömbér, só, bors |
Házi lekvárral isteni. |
A Brassóinak rengetek elkészítési módjával találkoztam már. Nekünk ez az igazi. Próbáljátok ki! :) |
Hozzávalók 2 főre:
- 30 dkg sertéscomb felkockázva
- 4 nagy gerezd fokhagyma
- kevés olivaolaj
- só, bors
- mustár
- 40 dkg megpucolt, kockára vágott burgonya
Elkészítés:
- A húst kevés olajon kezdjük el sütni serpenyőben. Mikor kifehéredett ízesítsük sóval, és borssal. Bőven bánjunk a fűszerekkel. Fedjük le. Mikor már majdnem puha a hús, nyomjuk hozzá a fokhagymát (innentől lesz igazán isteni illat a konyhában). Mikor úgy látjuk, hogy nincs nedvesség a hús alatt, akkor löttyintsünk alá egy korty vizet.
- Kb. 45-50 perc alatt omlósra sül a hús. Keverjünk hozzá annyi mustárt, amennyit gondolunk. Nem mindenki szereti ugyanolyan szaftosan. Én kb. 3-4 nagy evőkanálnyit használtam. Rotyogtassuk össze, már nem kell rá fedő.
- Míg sül a hús, a felkockázott krumplit tegyük bele egy tepsibe, 1-2 evőkanál olajat tegyünk rá, sózzuk, és jól keverjük össze. Kb. 180-200 fokon süssük meg a sütőben (készen van, mire a hús kisül).
- Mikor elkészült a burgonya, öntsük hozzá a szaftos húshoz és forgassuk össze.
Tégy az egészségedért: Bő olajban is ki lehet sütni a krumplit, de számos előnye van a sütőben sütésnek.
- Nem viszel be a szervezetedbe annyi zsiradékot, így vigyázol a szívedre.
- Nem kell annyi olajat felhasználni.
- Nem szívja meg magát a krumpli rengetek olajjal.
- Sokkal ízletesebb marad a burgonya.
- Nem lesz büdös olajszag a lakásban… és még sorolhatnánk.
0 megjegyzés