Nyáron kívánom a csípőset. Más - általában normális emberek - nem így vannak ezzel, de azért vállalom. Ennek tudatában vágtam neki az általam megálmodott kukoricalevesnek, ami a fejemben tökéletesen meg volt ugyan tervezve, de még sosem ettem így és receptem sem volt hozzá. Azért reméltem, hogy a valóságban is sikerül olyat alkotnom, amit elképzeltem. Kis lakásban élek, de a függőfolyosóra és az ablakba számtalan fűszernövényt ültettem, szóval most el vagyok látva friss zöldekkel, ami nagyon sokat számít a főzésnél. A növényeim egyike, a szebb név híján "macskapöcse" névre hallgató paprika. (Nem vicc, tényleg így hívják.) Egyébként hipermarketekben lehet kapni kis cserepes megoldásban is. Ebből egy kis darab elég ahhoz, hogy pokolian csípőssé varázsoljon bármilyen ételt. Ezt csak azért mondom el, mert én nem tudtam, aminek köszönhetően szuper erős lett a leves. Ti ne essetek bele majd ebbe a hibába - kivéve akkor, ha pont ez a cél.

Recept: (3-4 főre)

Hát jó bonyolult nevet kapott a mai fogás, de ez senkit ne rettentsen el. Főleg megjön hozzá a kedvetek, ha megtudjátok, hogy az elkészítéséhez nagyjából 10 percnyi munka szükséges...

Valamelyik reggel megláttam, hogy van a hűtőben egy szép sárgadinnye. Tök jó, majd megesszük sonkával, vagy magában, mindig jó. De azért egy kicsit unalmas is. Aztán beugrott, hogy a dinnye, meg a sütőtök egészen hasonló állagúak, miért ne lehetne ezt is megsütni? Végülis erről, a kísérletezésről szól a konyhaművészet, ha elrontom, akkor ebből is tanultam. Meg is csináltam, fagyival tálaltam, és örömmel tudathatom veletek, hogy a tesztközönség és jómagam is teljesen odáig voltunk érte. Aztán másnap megint megcsináltam, de most én csináltam meg a fagyit is, egy másik, számomra igen kedves blog tippje alapján. Hát azt kell mondjam, főnyeremény. Otthon töltött nyárestéken kitűnő nassként szolgál.

Recept: (2-3 fő részére)