Csirkemell pirítva, barackmártással - FecskeFészek

Csirkemell pirítva, barackmártással

Egy ideje kacsintgatott rám a polcról a barackbefőtt. Kicsit gondolkodtam rajta, hogyan is használhatnám fel egy főételhez. Egészben annyira nem szeretem hússal, így kipróbáltam a barackmártást. Hm...


Hozzávalók 2 főre:
  • 30 dkg csirkemell kisebb szeletekre vágva
  • egy ek vaj
  • 1 tk só
  • 0,5 tk egész szecsuáni bors
  • 2 tk szárított rozmaring
  • köretnek főtt rizs

    mártáshoz:
  • fél üveg barackbefőtt és kb. egy deci leve is (őszibarack)
  • 1 csipet só
  • 1 tk szójaszósz

Elkészítés:
  1. Főzzük meg a rizst.
  2. A befőttet vágjuk kisebb kockákra és a levével forraljuk kb. 2 percig. Ízesítsük a szójaszósszal és sóval. Turmixoljuk le. Annyi baracklevet adjunk még hozzá, amennyit szeretnénk, attól függően milyen állagot kedvelünk. Tegyük félre.
  3. Mozsárban őröljük össze a fűszereket: szecsuáni bors, rozmaring, só. A csirkemell szeleteket kissé hintsük meg sóval. Egy evőkanál vajat melegítsünk fel egy serpenyőben és fektessük bele a szeleteket. Mindkét oldalát hirtelen pirítsuk meg. Majd oldalanként szórjuk rá a mozsárból a fűszerkeveréket. Fedő alatt pároljuk, míg puha lesz, majd ismét pirítsunk kicsit mindkét oldalán.
  4. Tálaláskor kínáljunk mellé főtt rizst. Mi a szószt is melegen ettük hozzá. Nagyon finom az összhatás J


You Might Also Like

0 megjegyzés