Málnás desszert

Málna rajongó vagyok, így kihasználom a szezont, amíg lehet.


Ezt a desszertet annyira egyszerű elkészíteni, hogy a munkából hazaesve sem nagy fáradság. Útközben beszaladtam a boltba hozzávalókért. Míg sétáltam egyet a kiskutyámmal a közeli parkban, addig az összetevők a hűtőben vártak arra, hogy felhasználjam őket. Így elkészülés után lehetett is kanalazni rögtön (vagyis a fotózást még előtte csorgó nyállal muszáj volt kibírni).

A GoodFood olvasótalálkozóján készítettünk hasonló desszertet, és egyébként a recept, amiből kiindultam meg is található a magazin júliusi számában.

 


Hozzávalók 2 (nagyobb) adaghoz:
  • kb. 200 g görög joghurt
  • 1 kis dobozka málna (nálam néhány szám elfogyott belőle, míg készült a desszert) J
  • 1 tk kristálycukor
  • 2-3 tk porcukor

Elkészítés:
  1. Egy edénybe szórjuk bele a málnát és a kristálycukrot. Lazán törjük össze egy villával. Osszuk szét a mennyiséget két pohárban.
  2. A görög joghurtot keverjük össze ízlés szerinti mennyiségű porcukorral. Ezt is kanalazzuk bele a poharakba.
  3. Díszíthetjük málnával, menta levéllel.

Ne tartogassuk sokáig a hűtőben J


You Might Also Like

2 megjegyzés