A Magic Burger-ben jártunk - FecskeFészek

A Magic Burger-ben jártunk

Névnapi meglepetésként mentünk el a Magic Burger étkezőbe, merthogy a párom elhintette valamelyik nap, hogy ő már úúúgy enne egy igazán jó hamburgert. Eszembe jutott ismerőseim ajánlása, meg facebookon is megtaláltam már a fent nevezett hamburgerezőt, hát mondom, egy próbát megér.

Magic Burger bejárata
Nagyon jó döntés volt kipróbálni a helyet, szívesen osztom meg veletek élményeimet ezzel kapcsolatban. Előre vetítve azt javaslom, próbáljátok ki bátran!

A hely a 11. kerületben, az Alíz utca 8 szám alatt található. Ugyan kicsit kiesik a város forgatagából, de autóval és tömegközlekedéssel is elérhető helyen van.  Hétfőtől szombatig tartanak nyitva, 11-20 óráig, pont ideális. Kint is bent is lehet enni.

Első ránézésre nagyon hangulatos falatozóban találhatod maga, vidám színekkel, tisztasággal, mosolygós kiszolgálással. Nem zaklatnak, hogy ugyan válaszd már ki, hogy mi a csudát akarsz enni, nem nyaggatnak, hogy tudod-e már, hogy milyen husit kérsz… A rendszer a következő:
  1. az üdítődet elveheted magad a hűtőből: jeeeee van dr. pepper, imádom! (és még sokminden más izgi üdítő is)
  2. a pénztárnál kiválasztod, hogy:
    • milyen husit szeretnél – mennyit
    • milyen bucit szeretnél – 3 féle is van
    • plusz milyen feltéteket kérsz bele (az alap zöldségek adottak azt nem kell válogatni)
  3. fizetsz, kapsz egy sorszámos blokkot
  4. az orrod előtt elkészítik a burgeredet
  5. szólítják a számodat, megkapod a kajád és már eheted is

 
rendelés felvétel, háttérben készülnek is a burik
ár-érték arány rendben!
És ugye most jön a lényeg…. maga a hamburger.
Először azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon honnan kezdjem el enni anélkül, hogy tiszta szósz legyek. Hát ezen lehet gondolkodni egy darabig… de hiába, így is úgy is tiszta cucc lesz az ember. Persze az sokat segít, ha közben is használjuk a szalvétánkat. De azért azt leszögezhetünk, hogy első randi helynek nem feltétlen ideális.
Aztán túl voltam az első csodálkozáson: igen nagy ez a hamburger. Frissek az összetevői, jó az illata. Mindenből, amit kértem, van benne rendesen, nem csak mutatóba. Az íze nagyon fincsi. Merem állítani, hogy eddigi hamburger-kóstolásom közül ez volt a legjobb.

 
10 dkg hússal + bacon + sajt.. hm..
dupla húsos (20 dkg hús)


Konklúzió: menj és harapj bele egy Magic Burgerbe J



You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. :) Tényleg nagyon jó :) Régen a szentendrei úton voltak és egy tutin felmatricázott átalakított lakókocsiból nyomták, isteni finom, és party rendelést is felvesznek (előre) több kilós húsból készült hamburgerre :) nagyon eredetiek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is tetszett Sári :) Én a lakókocsis verziónál nem jártam, csak hallottam róla, biztos az is klassz volt :))

      Törlés