Tökmagpirítás a faragás után - FecskeFészek

Tökmagpirítás a faragás után

Az idei tökfaragás nálunk nem maradt el. Jó családi programot lehet belőle csinálni. Mi most egy nagyon egyszerű változatot készítettünk el. Vannak sokkal bonyolultabb minták is, itt nézegethettek néhány képet csodás és egyben ijesztő faragásokról. Talán majd jövőre mi is megpróbáljuk J

Leírom a folyamatot, nem nagy ördöngösség így utólag, szánjátok rá magatokat jövőre Ti is! A belsejét se dobjuk ki, néhány perc alatt elkészülhet a pirított tökmag.

  1. Fogjunk egy kb. 3-4 kilós tököt (a bátrabbak ennél sokkal nagyobban is választhatnak).
  2. A tetején cikk-cakk alakzatban vágjuk körbe a „csumáját”. Használjunk éles szikét. Itt arra érdemes figyelni, hogy jó mélyen ejtsük meg a vágást, hogy ki tudjuk emelni a „kalapját”. A tető eltávolítása után kanállal szedjük ki a belsejét. Ne dobjuk ki, lehet belőle levest készíteni, a magokat pedig megsüthetjük.
  3. Tollal vagy filccel rajzoljuk fel a tök arcát, használhatunk sablont is, ha szükséges. A vonalak mentén vágjuk ki a szemeit, orrát és száját.
  4. Helyezzük bele egy mécsest, óvatosan gyújtsuk meg, mehet vissza a tető és már csodálhatjuk is remekművünket!
Képekben:



A tökmag pirítása:

A magokat tegyük egy edény vízbe, hogy leázzon róla az összes tökhús. Kanalazzuk egy konyharuhára, hogy a felesleges vizet leitassuk róla. Ez után sütőpapírral bélelt tepsiben terítsük szét és sózzuk meg. Előmelegített 180 fokos sütőben 7-8 perc alatt süssük meg. Sütés közben egyszer keverjük össze a magokat a tepsiben. Kihűlve könnyebb megtörni, finom sós. 


You Might Also Like

0 megjegyzés