A szomszéd kisbolt kínálata nem túl nagy. Ugyanakkor sokszor csak odáig
jutok el, tehát abból kell gazdálkodnom, ami van. Egy ilyen
kisbevásárlás során jutott eszembe, hogy rakott krumplit kéne csinálni.
Viszont a hagyományos, tojásos, kolbászos verzióért nem vagyok
kiszédülve, úgyhogy valamit muszáj volt újítani. Paradicsomra gondoltam,
mert az színben, ízben és állagban is felfrissíti a megsült krumplit.
Épp a kész művet lakmározom, és azt kell mondjam: jó gondolat volt.
Kolbász nélkül is megállja a helyét |
1, A krumplit hámozzuk meg és sós vízben főzzük meg. A paradicsomot és a hagymát ezalatt karikákra vágjuk. Megcsinálhatjuk a szószt is, ehhez egy kis tálban keverjük össze a tejfölt, a mustárt, a sót, borsot, vegetát, és az apróra vágott fűszerleveleket. Adjunk hozzá kevés citromlevet és nyomjuk bele a fokhagymát is. Keverjük össze jó alaposan. Ha nincs friss, akkor dolgozzunk szárított fűszerrel, ebből kb negyed-fél kiskanálnyit használjunk.
2, Ha kész a krumpli, szeleteljük fel karikákra, és egy kivajazott jénai tálban kezdjük el lepakolni körkörösen. Az első réteg után, jöjjön rá paradicsom és hagyma. Tegyünk rá egy keveset a már kész öntetből. Ezt a rétegezési technikát folytatva pakoljuk tele a tálat, majd a tetejére szórjunk egy kis reszelt parmezánt. Fedővel süssük, közepes fokozaton 20 percig, majd még 10-15-öt fedő nélkül, hogy picit megbarnuljon. Bazsalikomlevéllel, friss paradicsommal tálalhatjuk.
0 megjegyzés