A múlt hétvégét a Balatonon töltöttem a barátaimmal. Úgy alakult, hogy több ételt vittünk, mint amennyire szükségünk volt, tehát maradt egy csomó minden - többek közt 11 kiló oldalas is. Ezeket szétosztottuk magunk közt, így jutottam egy kiló ajándék oldalashoz. Utólag is köszönöm. Tegnap késő este beraktam a sütőbe, és bár a sütési idő viszonylag hosszú, az előkészületek nem igényeltek túl sok energiát. Igaz én most egy előre pácolt húst csináltam meg, de pác szinte bármiből készülhet, erre remek ötleteket találhattok még az interneten, vagy bízzátok a fantáziátokra.
A köretet nem kell túlvariálni |
Recept: (3-4 főre)
·
1 kiló oldalas
·
1 dl olaj, vagy valamennyi zsír
·
4 dl barnasör
·
2-3 vöröshagyma
·
5-6 gerezd fokhagyma
·
só
·
bors
1, Mint már említettem a szóban
forgó oldalas már elő volt pácolva, úgyhogy ha mást nem is, de ha tehetitek
előkészítés előtt a húst sózzátok, borsozzátok és hagyjátok pihenni egy órát,
vagy tetszőlegesen pácoljátok.
2, Egy tepsit, vagy nagy jénai
tálat kenjünk ki olajjal, vagy a zsírral. A húst a csontokkal párhuzamosan
vágjuk nagyobb darabokra. A hagymát nagyobb darabokra vágjuk fel, és
szórjuk a húsra. Szeleteljük fel a fokhagymát, és tegyünk vele ugyanígy. A
sör felét öntsük a tálba, majd sózzuk,borsozzuk mégegyszer egy kicsit a
húst, és fedjük le alufóliával. 200 fokon 1 órát menjen a sütőben.
3, Ha letelt az egy óra vegyük
le a fóliát, fordítsuk meg a húsokat és menjen rá a maradék sör. Nagyjából 10-15 percenként fordítsunk rajta.
Nekem ezután kb. fél óra alatt kész lett, de ez a sütő teljesítményétől is
függ. Ha szép barnás a kérge, akkor kész.
0 megjegyzés