Már nem először látogattunk el a Street Food Showra. Hogy
miről is szól maga a rendezvény? „2012 őszén azt gondoltuk, hogy a piacra
költöztetjük az „utcát” és pár napra street food kerengővé változtatjuk a Hold
utcai Vásárcsarnok felső szintjét.” – írja a Dining Guide. Ez egy igen jó
definíció.
Minden alkalommal újabb és újabb „árusok” jelennek meg a
rendezvényen, akik fantasztikus ételeket-italokat kínálnak az idelátogatóknak. Számomra
mindig egy izgalmas eseményt jelent, mivel nem törzsgyökeres budapestiként itt
egy helyen megismerhetem a legjobb vendéglátókat. Olyan éttermekről/bisztrókról
kaphatók képet, amiket egyébként is szívesen kipróbálnék, viszont nem biztos,
hogy tudok róla, hogy egyáltalán létezik. Mióta a rendezvénysorozat tart, simán
ajánlok programlehetőségeket baráti társaságban is, amikor felmerült a kérdés,
hogy: „Na, hová menjünk?”
Ebben a bejegyzésben megosztom Veletek a tapasztalatainkat a
rendezvénnyel kapcsolatban. Előre bocsátom, hogy annak, aki szeret jókat enni,
kíváncsi az ételekre, szívesen próbál ki valami újat, feltétlen ott a helye a
következő eseményen!
A Dining Guide cikkében olvashatjátok, hogy kik voltak ott. És
itt pedig egy másik cikk, melyben összefoglalót találtok.
Akiket-amiket mi kipróbáltunk:
Spanyol. Épp készülnek az új étteremnyitásra. Én szívesen
ellátogatok majd oda, örülök, hogy a Street Foodon kipróbálhattam őket. Finom
ételek, barátságos kiszolgálás. Itt voltak a legszimpatikusabbak a vendéglátók!
Nagyon jó irányt képviselnek, sok sikert kívánunk az új üzlethez.
Jó ötlet volt ezzel kezdeni, két embernek klassz előétel
volt. A hirtelen, forró olajban sütött zöldpaprika némi sóval fűszerezve nekem
nagyon ízlett!
_________________________________________________________________
Arriba Taqueria - Street Taco
Mexikói. Kétségtelenül az ő ötletük volt az egyik
legnyerőbb. 300 forintért mini taco, választható hússal, salsával… Ár/érték
arányban szuper, és mivel kis adag, így szinte gondolkodás nélkül be lehetett
vállalni legalább egyet. A mi választottunk: marhahús – guacamole (avokádókrém)
– jalapeno összeállítás volt. Megyünk és megnézünk benneteket az Oktogonnál
vagy akár a Széna téren is.
__________________________________________________________________
Amerikai. Izgalmas vállalkozás, tetszik a koncepció: egy
teherautóval járják Budapest várost és a különböző fesztiválokat, hogy jó
minőségű, megfizethető ételeket kínáljanak. Érdemes a facebook oldalukat
követni, hogy mikor merre járnak. Én ugyan csak egy falatot kóstoltam a full
extra burgerből, de az a falat finom volt: zing szósz, saláta, paradicsom, édes
hagyma, húspogácsa, cheddar, bacon. Ízletes burger, ha majd egyszer egy egészet
is megeszek, akkor írok róla bővebben.
________________________________________________________________
Vietnami. A Street Food Show nyertese az én szemüvegemmel
nézve. Eddig még nem kóstoltam ilyen levest, de a rendezvény óta
megfogalmazódott bennem, hogy minél több félét szeretnék megkóstolni. Kezdek
megbarátkozni a pálcika használattal is. Igaz, hogy kb. fél órámba került, mire
ezt a levest elfogyasztottam, de végülis örültem neki, így tovább élvezhettem
az ízét. Nagyon friss összetevők, fűszeres, kiváló marhahússal.
________________________________________________________________
A prémium desszertek világa. Gyönyörű süteményeket
készítettek a Food Showra. Egytől egyik remekül néztek ki, pompázó színek, jó
illatok fogadtak a sütizőben. Sajnos kicsit mellényúltam a desszert választásnál.
Az én ízlésemnek a citromos tortaszeletem tésztája túl kemény volt, viszont a
rajta lévő citrom és gyümölcs réteg kárpótolt. Nagy elvárásokkal léptem oda a
Cake Shop asztalához, lehet, hogy ez még inkább hozzájárult ahhoz, hogy
csalódtam a tortaszeletben. Viszont vigasztaló, hogy ahogy sorban álltam több
pozitív megjegyzés is a fülembe jutott másféle sütikkel kapcsolatban. Úgyhogy
összegezve: ízlések és pofonok, próbálgatni kell még!
__________________________________________________________________
Az igazi kávé. Az első korty latte után azt gondoltam: soha
ne fogyjon ki ez a pohár. Talán ilyen finom kávét még soha nem ittam.
Szerencsére cukor nélkül iszom, így tényleg éreztem az ízét. A legjobban talán
a krémessége tetszett. És nagyon szép mintát kaptunk a tetejére. Jó élmény
volt.
__________________________________________________________________
Maga a rendezvény jól kialakított helyen van. Ugyan ha
„rosszkor” megy az ember, akkor fennáll a hosszú sorbanállás veszélye, de azt
gondolom, ilyen eseményen ki lehet bírni. Mi délután kettő körül mentünk, nem
volt tömeg. A helyszínen kuponos rendszer működik, amit a bejáratnál kell
váltani, majd ezekkel lehet fizetni a finomságokért. A hangulat nagyon jó,
csupa mosolygó, elégedett emberrel találkozhatunk itt.
A Street Food Show-n mindig remek élményekkel gazdagodom.
Kellemes időtöltés, mindig felfedezhetek valami újat. Végül mindig rájövők,
hogy a gasztrovilág valahogy mindenkit izgatottá, boldoggá tud tenni. Ezért
szerettem bele én is.
0 megjegyzés