A reggeli kihagyhatatlanná vált a napjaimból. Ezt nem is bánom, hiszen reggelizni egészséges dolog. Főként akkor szeretem, ha van is rá időm, és valami igazán finomat sikerül készíteni.
Ezzel a reggelivel egy órát is képes vagyok szöszmötölni a konyhában, de megéri. Nem készítem sűrűn, nehogy hozzászokjunk ;)
Hozzávalók 2 főre: (feltételezve, hogy mindkét fő egy zsömlét egy tojással eszik…)
- 2 db tojás + 2 db tojássárgája
- 2 db zsömle
- 4-6 szelet bacon
- 12 dkg vaj
- 1,5 tk citromlé
- só, bors
- 0,5 tk bazsalikom
A buggyantott tojások:
- Tegyünk fel forrni két edényben vizet, az egyikbe egy ek ecetet, a másikba pedig sót tegyünk.
- A tojásokat egyesével fogjuk előkészíteni. Egy csészébe helyezzünk egy nagyobb darab folpackot. Üssük bele a tojást, szórjuk meg borssal, sóval, bazsalikommal. Ez után felül fogjuk össze a fóliát, nyomkodjuk össze (kicsit olyan ez, mintha celofánba csomagolnánk valamit). Ezt csináljuk meg két tojással. (ha többet szeretnénk enni, akkor készítsünk többet)
- Helyezzük bele őket az ecetes, forró vízbe. Ebben 5 percig főzzük. Majd tegyük át a sós vízbe és főzzük további 1-2 percig. (A recept megírása óta rájöttem és ki is próbáltam, hogy tulajdonképpen felesleges a két víz. Elegendő kb. 5 percig egy vízben forralni a tojásokat.)
- Emeljük ki a vízből a tojásokat, kicsit hagyjuk kihűlni, és vegyük le róluk a folpackot.
- Sütőpapírral bélelt tepsiben pirítsuk meg őket 180 fokon a sütőben. Ez kb. 10 perc alatt kész van.
- Tegyünk fel egy kevés vizet forrni, erre helyezzünk rá egy fém edényt, aminek az alja nem ér bele a vízbe. Így gőz felett fogjuk elkészíteni a mártást.
- 2 tojás sárgáját habosítsunk fel az edényben, tegyünk hozzá egy ek vizet, jól keverjük össze. (Ehhez a művelethez jó, ha rendelkezésünkre áll egy kicsi tejhabosító)
- Adjuk hozzá az olvasztott vajat, sózzuk, borsozzuk, ízesítsük citromlével. Jól dolgozzuk össze.
- A zsömléket tegyük 1 percre a sütőbe melegedni.
- Fogjuk meg a zsömle alját, tegyünk rá 2 szelet bacont, egy buggyantott tojást, öntsük le hollandi mártással. A zsömle tetejét tegyük rá. Melegen tálaljuk.
Tökéletes "ágyba reggeli" ötlet :)
3 megjegyzés
Szia!
VálaszTörlésNagyon jónak tűnik a recept, szerintem ki is próbálom :) Egy kérdésem lenne vele kapcsolatban: ha a tojás végig folpack-ban van, akkor mi a jelentősége annak, hogy ecetes és sós vízben is főzzük?
Válaszod előre is köszönöm :)
Szia még egyszer. Köszönöm még egyszer a kérdésedet. Azóta kipróbáltam egy vízzel is. Tökéletes így is. :)
TörlésSzia! Örülök, hogy tetszik a recept :)
VálaszTörlésA kérdéseddel kapcsolatban pedig: nem tudom, lehet, hogy végül kevés jelentősége van. Több tippet is olvastam a buggyantott tojás elkészítéséről, nem gyakorlott tojásbuggyantóként, próbáltam biztosra menni :))
Nekem így nagyon finom lett a tojás, úgyhogy szerencsére bevált. Érdemes lehet az egyszerűség kedvéért sima forrásban lévő vízzel tesztelni, ki fogom majd kipróbálni :)
Köszi a hozzászólást, kellemes főzőcskézést kívánok!