Nutella Banoffee pite - FecskeFészek

Nutella Banoffee pite

Létezik egy olyan süti, amit az angolok csak banoffee pie-nak neveznek. Ez a finomság banán, tejszínhab és karamella felhasználásával készül. Bár eredetileg angol, én egy ausztrál ismerősömtől hallottam róla először. Mindig is ki akartam próbálni, de valahogy sosem volt rá alkalom, meg inkább végül mindig valami mást választottam. Mígnem elérkeztünk a mai naphoz. 



Ebédre vendégeket hívtam magamhoz, viszont a késő éjszakáig tartó szakdolgozatírás áldásos hatásának köszönhetően reggel jól elaludtam. Így viszont nagyjából másfél órám maradt kitakarítani, bevásárolni, és ebédet rittyenteni. Szeretem a kihívásokat, ezért vettem egy nagy levegőt, és szépen nekiálltam. A jól eltervezett menü desszertjének fő alkotóeleméről viszont 2 perc nézelődés után kiderült, hogy nem lehet kapni a boltban, így nagyon gyorsan B tervhez kellett folyamodnom. Ekkor jutott eszembe ismét a banoffee pie. Sajnos fogalmam se volt fejből, hogy hogy kell készíteni, ezért azt tettem a kosaramba, amit el tudnék hozzá képzelni. Kicsit úgy érzem csalás banoffe-nak hívni ezt a nutellás pitét, de én azért mégis megtartom a nevet, mert annyira tetszik. Azért megígérem, hogy egyszer megcsinálom Nektek a hivatalos angol receptúra alapján is. 



Recept (24 cm-es formához):

  • 200 g finomliszt
  • 6 dkg cukor
  • 6 dkg vaj
  • 2 tojás
  • fél csomag sütőpor
  • 1 kk vanília aroma
  • 1 dl tejszín
  • 3 ek nutella
  • 1,5 banán
1, Keverjük össze a lisztet, a cukrot és a sütőport, majd adjuk hozzá a feldarabolt vajat, a tojásokat, a sütőport, az aromát és a tejszínt. Ha jól találtuk el az arányokat, egy közepesen vizes, jól keverhető tésztát kell kapnunk. Ehhez adjuk a másfél felvagdalt banánt és jól nyomkodjuk el, hogy pürés-pépes állagúvá váljon. Végül mehet a nutella, ízlés szerint.

2,  A masszát öntsük kivajazott pite formába. majd 30-35 percig süssük, kb 160 fokon. Időnként szúrkáljuk meg, hogy időben vehessük ki a sütőből, mert a banán miatt könnyen megéghet.

3, Ha kész, hagyjuk hűlni, majd a tetejére kenjünk nutellát, és díszítsük banánnal. Friss tejszínhabbal tálaljuk.

Tipp: Nem csak pitének, de muffinnak is tökéletes. kb 20 normál méretű süti jön ki belőle.

You Might Also Like

0 megjegyzés