Az egyik nap a kosaramba ugrott egy csomag spárga a szupermarketben. Fogalmam nem volt, hogy mit fogok vele csinálni, egyébként a lehetőségek tárháza végtelen.
Ezúttal egyszerű köretet készítettem a feléből.
Hozzávalók 2 főre:
- fél csomag zöld spárga (a végekről vágjuk le a fás részt)
- 2 ek tejföl
- kevés reszelt sajt
- só
- 4 szem krumpli - megpucolva, felkockázva
- egy kisebb "csokornyi" frissen vágott snidling
- 1 kisebb darab vaj
- 1 ek tejföl
- só
Elkészítés:
A spárga szálakat vágjuk fel három részre. A fejeket tegyük félre. Egy lábasban forraljunk vizet, tegyünk bele egy tk sót. A lobogó vízbe dobjuk bele a spárga részeket (a fejeket kivéve), 3 percig forraljuk, ez követően dobjuk bele a fejrészeket is, további 2 percig forraljuk. Szedjük ki egy edénybe és hideg vizet töltsünk rá, így hűtsük le a spárgát. Ezzel elérjük, hogy szép zöld színe marad.
Kevés vajat olvasszuk serpenyőben, dobjuk rá a spárgákat, adjuk hozzá a tejfölt és a sajtot, rázzuk össze és kész is.
Újra forraljuk fel a spárga főzőlevét és dobjuk bele a krumplit. Mehet bele még egy pici só. Főzzük puhára a burgonyát, majd szedjük ki egy tálba. Adjuk hozzá a snidlinget, vajat és tejfölt. Krumplinyomóval törjük össze.
Egy kis vajat olvasszunk fel egy serpenyőben és dobjuk rá a csirkemellkockákat. Pirítsuk aranybarnára és sózzuk meg (de már csak akkor amikor elkezdett megpirulni). A legvégén adjuk hozzá a felaprított petrezselymet.
0 megjegyzés