5 évesen eltervezed, hogy majd a vőlegényed ott áll a vendégsereggel a gyönyörűen kidíszített templomban, és akkor megjelensz te a csodaszép hófehér ruhádban, arcodat fátyollal takarva és belibbensz a padsorok között. Van az úgy, hogy az élet felül írja, amit kislányként elképzelsz... Hogy miért? Mert rájössz, kislányként fogalmad sem volt, mit jelent ez az egész.
Persze van az a verzió, amikor azért szeretne valaki templomi esküvőt, mert praktikus, jól néz ki, egyebek. A világon (főleg manapság) semmi baj sincs ezzel. Ezért jó, hogy nem vagyunk egyformák. Először én/mi is automatából így gondoltuk. Templomi lesz? persze!
De miért?
Elkezdetek készülődni a nagy napra, már hosszú hónapokkal az esküvő előtt. Ami szuper dolog, mert így aztán tényleg mindenki kiélheti a szervezési vágyait, átbeszélhettek mindent. Igen ám... de ekkor jön az a rész, hogy "jaj mit fognak szólni a vendégek" ja és persze a "menetrend úgy szokott lenni, hogy"... és elkezdtek megpróbálni megfelelni mindenkinek. Hagyjátok abba :)
Hogy én miért akartam templomi esküvőt? Olyan evidensnek tűnt. Nem is igazán gondolkodtam, hogy miért egészen addig, amíg valaki fel nem tette ezt a kérdést... Semmi olyan okot nem tudtam mondani, ami értékelhető lett volna. Azon kívül, hogy szép. Közben rájöttem, hogy ez nekem kevés, és igazából semmi keresni valónk az Isten színe előtt, az Ő törvényei szerint. Pedig, úgy igazából, erről kéne szóljon, nem?
A bejegyzés olvasásához ajánlott zenék:
